25.fejezet

Sziasztok!
Rettenetesen sajnálom ezt a két hónap kimaradást! Tudom kötelességem lett volna legalább szólni róla, hogy meddig nem hozok új részt. De ezt a mai napig még magam sem tudtam. Mint már említettem nagyon sok dolog közbe jött és megmondom őszintén kedvem sem igazán volt írni, azonban a szünet közeledtével sok időm lesz és újból rendszeresen hozom a részeket.
Szeretném megköszönni azoknak akik megvédtek, és tényleg vártak rám, hogy elkészüljek! Nagyon hálás vagyok nektek!♥♥ És ha már itt tartunk, akkor megakarom köszönni a sok kommentet amit az előző fejezethez is kaptam, illetve a több mint 16700 oldalmegjelenítést.♥ 
Jó olvasást a részhez!

 
A szórakozóhelyhez érve a fiúk rögtön ki is pattannak az autóból. Utolsóként követem őket, s George mellett állva besétálunk a klubba. Ez a hely mondhatni egy régi törzshelyünk így a fiúk anélkül tudják jól érezni magukat, hogy esetleg attól kellene tartaniuk, hogy a rajongók vagy újságírók rohanják le őket.
Szokáshoz híven az egyik sarokban lévő boxhoz vesszük az irányt ahol mindig ülünk. Kicsit meglepődünk, hogy senki sem ül ott annak ellenére, hogy a klub dugig van mulató emberekkel. Nem sokkal később választ is kapunk arra, hogy miért volt szabad az asztalunk.

-Sziasztok.-mosolyog ránk Emily.

-Em, szia!-pattan fel a bátyám és megszorongatja a pincérlányt.-Mesélj mi újság, hogy vagy?-rohanja le kérdéseivel Kendall.

-Meg vagyok, köszi. És veletek mi van? Hallottam most ért véget a turnétok. Milyen volt?-faggatja a fiúkat őszinte érdeklődéssel, a fiúk pedig egymás szavába vágva kezdenek el mesélni. Gondolom nem értitek, hogy tudnak vele ilyen közvetlenek lenni. Ez egyszerű Emilyt nagyon régóta ismerik és mindig is nagyon jól kijöttek egymással.

-Egyébként számítottunk ám rátok, ezért sem adtuk ki az asztalotokat.-mondja Emily, amivel választ is ad mindannyiunknak a fel nem tett kérdésre. Kedves mosollyal néz végig rajtunk, aztán tekintete megakad a mellettem lévő srácon.

-Jaj tényleg, ti még nem ismeritek egymást.-esik le a tantusz.-Em ő itt George, George ő pedig Emily.-mondom. Mosollyal üdvözlik egymást aztán Emily körbe fordulva kérdezi meg, hogy mit szeretnénk inni. Egyenként elhadarjuk neki, aztán ő már el is megy, Kendall és James pedig vele mennek, hogy segítsenek a lánynak.

-Láttátok?-vigyorog ránk szüntelenül Carlos, amit nem tudok hová tenni.

-Micsodát?-kérdezem meg végül értetlen arckifejezéssel.

-Kendall még mindig teljesen bele van zúgva Embe.-magyarázza teljes meggyőződéssel.

-De hát az már olyan régen volt..-mondom elgondolkozva.

-Hé, engem is beavathatnátok!-szól közbe George. Jaj tényleg, ő semmiről sem tud, hiszen ez már nagyon régi sztori.

-Kendall és Emily két éve majdnem jártak, de aztán az állandó koncertek, turnék miatt, nem lett belőle semmi. Egyikük sem szeretett volna távkapcsolatot.-előz meg a válasz adással Logan. Tekintetem rávezetem. Pillantásunk találkozik, halványan elmosolyodok, amit viszonoz. Hatalmas kő esik le a szívemről tudván, hogy már nem haragszik rám, legalábbis annyira nem mint legutóbbi találkozásunkkor. Időközben a többiek is visszatérnek de ezúttal Emily nélkül.

-Emilyt hol hagytátok?-kérdezi Carlos felváltva nézve a srácokra.

-Lejárt a műszakja, azt mondta átöltözik aztán csatlakozik hozzánk.-válaszol James miközben mindegyikünk elé leteszi a rendelését, majd vigyorogva meglöki Kendall vállát. Bátyámra nézve azonnal feltűnik, hogy mennyire zavarban van.

-Óhó, azt hiszem a mi kis Kendallünk szerelmes.-vigyorog megállás nélkül Logan.

-Mi? Nem dehogy!-vágja rá, talán kissé túl gyorsan ahhoz, hogy bárki is elhiggye. Ez neki is feltűnik így csak megadóan lehuppan Carlos mellé.-Ennyire látszik?-pillant rám.

-Eléggé.-válaszolok mosolyogva. Kendall pedig lehajtja a fejét.

-Na mi ez a szótlanság srácok?-érkezik meg társaságunk hiányzó tagja, Emily.-Kendall minden oké?-hibáz rá kapásból, nem hiába ismerik egymást már jó ideje.

-Persze.

-Szuper, akkor menjünk táncolni.-ragadja meg bátyókám kezét.-Gyertek ti is.-mosolyog ránk. Egy emberként állunk fel és követjük őket a tömegbe. Majd körben állva táncolni kezdünk. Mosolyogva figyelem a fiúk hülyéskedését miközben a zene ritmusára mozgatom a testem. Néha összemosolygok Emilyvel, mikor feltűnik Kendall mennyiszer bambul el őt nézve. Ezt persze Em is észre veszi. De úgy tűnik egyáltalán nem zavarja, sőt inkább örül neki. Azt hiszem számára sem közömbös az én testvérem.

Az est további része szokáshoz híven jól telik. Önfeledten mulatnak a srácok is. Végre kiengedhetik a gőzt a sok munka után. Jó látni ahogy felszabadulnak és jól érzik magukat. Emily végig velünk marad. Sokat beszélgetünk, mesél mik történtek vele mióta utoljára találkoztunk. Az üres poharak sorra gyűlnek az asztalon, amiért most az egyszer nem szólok a srácoknak had érezzék csak jól magukat.

-Katelyn én úúgy szeretleek tééged-huppan le mellém kissé spicces állapotban Carlos.

-Én is szeretlek téged.-válaszolok nevetve és próbálom lehámozni magamról a karjait. Amint ez sikerült magára hagyom Carlost egy koktél társaságában, én pedig a mosdóba indulok. A helyiségbe érve összefutok Emilyvel, aki épp a sminkét igazítja a tükörben. Amint megpillant küld felém egy mosolyt, biccentek egyet felé aztán az egyik fülkébe megyek. Emily megvárja míg végzek, gyorsan kezet mosok majd én is megigazítom a sminkem.

-Milyen a buli? Jól érzed magad?-kérdezi kedvesen.

-Ahhoz képest, hogy el sem akartam jönni, jó.-válaszolok.

-Hogy hogy?

-Nem igazán volt kedvem jönni, de a fiúk rá dumáltak. Mernék is nekik nemet mondani.-poénkodom, Em pedig felnevet.-Ha már a fiúknál tartunk..

-Már előre félek.-nevet fel kínosan.

-Mi van Kendallel?

-Hogy érted?-kérdezi. Ám nagyon jól tudja, hogy mire értem csak az időt próbálja húzni.

-Tudod jól! Még mindig bejön?-kérdezem, mire zavartan beletúr a hajába.

-Ajj, muszáj erről beszélnünk? Annyira kellemetlen ez az egész. Te mégis csak a húga vagy és..-beszél összevissza.

-Nyugi, barátok vagyunk, nem?

-De igen, csak.. Szerinted én még mindig tetszem neki?-pillant rám választ várva.

-Persze! Nem hiszem el, hogy nem vetted észre mennyire zavarban van a közeledben.-mondom hitetlenül.

-Feltűnt, de azt hittem azért mert régen végül is majdnem jártunk s most furcsa újra találkoznunk.-vallja be.

-Biztosíthatlak, hogy még mindig totál oda van érted.-simítok kedvesen végig a karján.-És már nem azért, de úgy látom téged sem hagy hidegen.

-Hát nem..-mondja, mosolyogva nyugtázom, hogy megint igazam lett.
Arca pirosságából is látom mennyire zavarban van ezért inkább békén hagyom szegényt.

-Na de menjünk a fiúk már biztos keresnek minket.-csak bólint egyet aztán vissza is indulunk. Emily után haladok át a tömegen, de időközben valaki elkapja a karom és magához húz.

-Mit csinálsz?-próbálom eltolni magamtól, de tekintve, hogy erősebb nálam nem nagyon járok sikerrel.

-Hiányoztál kicsim, szeretlek.-suttogja a fülembe miközben szorosan ölel magához.

-Logan engedj el, kérlek!-kérlelem, közben a karjait feszegetem le magamról.

-Katelyn szeretném ha újra kezdenénk.-néz a szemembe könyörögve.

-Ezt már megbeszéltük.-nézek rá és mellkasánál fogva tartom a lehető legtávolabb magamtól, de a kezeit még így sem hajlandó levenni a derekamról.

-De én nem tudlak téged elfelejteni, szükségem van rád.-simítja meg az arcomat. Összeszorul a szívem meggyötört hangja hallatán.

-Részeg vagy!-rázom meg a fejem. Könnyebb ezzel áltatni magam, így nincs annyira bűntudatom, amiatt ahogy bántam vele.

-Lehet de attól még ez az igazság. Adj még egy esélyt kérlek. Induljunk tisztalappal. Elfelejtem, hogy megcsaltál, csak legyél ismét a barátnőm.-húz közelebb magához, érzem ahogy a szemeim könnyekkel telnek meg, majd az első könnycseppek lefolynak az arcomon.

-Logan..-kérem megtörten, hangom elcsuklik, torkomban érzem, ahogy a sírás fojtogat.

-Hé minden oké?-jelenik meg mellettünk George. Logant meglepi a hirtelen jött hang így enged a szorításán én pedig kibújok a karjai közül.

-Persze.-válaszolom, habár teljesen felesleges hiszen könnyeim nem ezt mutatják.

-Katelyn kérlek gondold meg.!-szólal meg ismételten Logan, majd egy utolsó kérlelő pillantást vet rám aztán eltűnik a tömegben.

-Jól vagy?-simítja meg a kezem George. Ránézek és csak megrázom a fejem. Fölösleges lenne hazudnom neki, mivel úgy sem hagyna békén míg nem mondom el neki az igazat.-Haza menjünk?-kérdezi, válasz helyett csak bólintok egyet. George a kezemnél fogva húz maga után. Én olyannyira elveszek a gondolataimban, hogy már csak arra eszmélek fel, hogy kilépünk az épületből a - bentihez képest - hűvös levegőre. Csendben egymás mellett sétálva indulunk el haza. Jobb is hogy nem kocsival tesszük meg az utat mert így legalább kicsit kiszellőztetem a fejem.-Mit csinált? Bántott?-kérdez rá.

-Nem dehogy!-vágom rá rögtön. Lehet, hogy most egy picit elvetette a sulykot, de Logan képtelen lenne bántani engem. Ő nem épp egy erőszakos ember, eddig is csak egyetlen egyszer láttam verekedni, mikor Harryt bántotta..

-Akkor?-ösztönöz a folytatásra.

-Könyörgött hogy kezdjük újra. De nem tehetem, én már nem szeretem úgy. Sokkal inkább tekintek rá már barátként, vagy épp testvérként.-magyarázom, George pedig figyelmesen hallgat.-Annyira rossz ez az egész. Én tényleg sajnálom amit tettem vele, és szörnyű érzés tudni, hogy miattam szenved. Én sohasem akartam neki fájdalmat okozni, de mégis megbántottam. Pedig ő az egész kapcsolatunk alatt feltétel nélkül szeretet és sohasem bántott meg. Erre én megcsalom őt a háta mögött. Szörnyű ember vagyok!-kész vége itt törik el a mécses és elsírom magam.

-Ez egyáltalán nem igaz.! Jó tény hogy hibáztál, mikor megcsaltad a barátodat. De az emberek követnek el hibákat amikből később tanulnak. Ettől még nem vagy szörnyű ember!-vigasztal George. Kedves szavaival próbál belém lelket önteni amiért rendkívül hálás vagyok neki. Kétségkívül ő legjobb barátom, még ha nem is ismerem őt olyan hosszú ideje!

-Köszönöm.-motyogom szétsírt szemekkel.

-Na gyere ide!-tárja szét a karjait, mire szorosan bújok hozzá.-Használd kim mert nem mindennap ölelgethetsz egy ilyen jó pasit.-közli viccesen, mire akaratlanul is felnevetek és már csak azért is szorosabban ölelem körbe a karjaimmal.-Na jó azért most már elég lesz!-próbál eltolni magától.

-Te mondtad, hogy használjam ki a helyzetet, szóval azt teszem.-folytatom a hülyéskedést. Tekintetünk találkozik és mindkettőnkből kitör a nevetés.

-Na végre! Itt van az igazi Katelyn.-löki meg vigyorogva a vállam. Az út további része már jobb hangulatban telik. Hála Georgenak sikerült rövid időn belül visszanyernem a vidámságom, és túllépnem a nem rég történteken. Többet már nem beszélünk az imént történtekről, de magamban eldöntöm, hogy megpróbálom elfelejteni. Remélem Logan sem fog rá emlékezni, az sokkal megkönnyíteni a dolgot. Csak most kaptam vissza a barátságát, nem szeretném már is elveszíteni.

Házunkhoz érve még egyszer megölelem Georget, majd miután elköszönünk egymástól haza indul, de a kapuban még megtorpanok és utána szólok.

-A fiúk tudják hogy eljöttünk?

-Csak egy kérdés, te hol jártál mikor elköszöntünk tőlük?-vigyorog rám, majd egy bocsánatkérő mosolyt ereszt felém.-Nyugi tudják, de nem mondtam nekik semmit se, arról, hogy mért akartál haza jönni.

-Köszi.-hálálkodom ismét. George csak legyint, aztán már át is fut a út másik oldalára, én pedig halkan kinyitom a bejáratiajtót, kibújok a cipőmből aztán a lehető legóvatosabban, hogy véletlenül se ébresszem fel anyát indulok fel a szobámba. Fáradtnak érezem magam így csak gyorsan átveszem a ruhámat egy rövidnadrágra és egy hosszabb pólóra, aztán bedőlök az ágyba. Szinte azonnal le is csukódnak a szemeim.

***

Reggel telefonom csörgése riaszt fel szép álmaimból. Nyűgösen továbbra is csukott szemekkel kezdek el tapogatózni az éjjeliszekrényen, de nem lesz meg így kénytelen vagyok kinyitni a szemem és a készülék keresésére indulni. Hunyorogva nézek körbe a szobában. A függöny nincs behúzva, így szabad út a napsugaraknak. A telefont sehol sem látom, de a csörgés továbbra sem akar megszűnni úgyhogy kimászok az puha, meleg ágyamból s felforgatom a szobát utána. Hosszas kutatás után megtalálom a kistáskámban, amit tegnap este vittem magammal. Így utólag belegondolva logikus lett volna ezzel kezdeni a keresést. Mindegy. Előveszem a telefont. Az első ami szemet szúr a képernyőre pillantva, hogy már fél egy is elmúlt (hát jó sokáig aludtam az biztos), a második, hogy Harry az, aki ilyen kitartóan hív. Apró mosollyal az arcomon fogadom el a hívást, s lehuppanok az ágyra.

-Szia! Azt hittem már soha sem veszed fel.-játssza a sértődöttet, mire felnevetek.

-Bocsi csak nem találtam a telefonom.-magyarázom meg.

-Aha, jó kifogás.-feleli és szinte látom magam előtt ahogy szemtelenül vigyorog.-Vártunk tegnap, de nem jöttél.-tér rá hívásának valódi okára.

-Ó!-csapok a homlokomra. Basszus teljesen elfelejtettem, hogy áthívott a szállodájukba, hogy találkozhassak a fiúkkal.-Ne haragudj Harry, teljesen kiment a fejemből.!-sajnálkozok.

-Nem gond, csak legközelebb szólj ha már nincs ránk időd.-válaszolja, mire még a vér is megfagy az ereimben.

-Ez nem igaz! Igen is van rátok időm, szívesen átmentem volna, csak elfelejtettem. Sajnálom.-hadarom, a vonal másik feléről pedig Harry kuncogása hallatszik. Nekem pedig rögtön leesik, hogy csak megviccelt az imént.-Hülye! Ez nem volt szép!-duzzogok.

-Jól van bocsi, nem hagyhattam ki.-nevet továbbra is, amitől a lepkéim újra felélednek a gyomromban. Üdv ismét!-Ma délután ráérsz?

-Persze. Csak mond meg melyik hotelben vagytok és oda megyek.

-Majd elmegyek érted. Kettőre ott vagyok.

-Csak ne késs.-fenyegetem meg játékosan.

-Nem szokásom, ilyen szép lányokat megvárakoztatni.-mondja, aztán bontjuk a vonalat. Szívem hatalmasat dobban e szavak hallatán. Mosolyogva dobom le a telefont az ágyra, majd a fürdőbe megyek és beállok a zuhany alá. Gyors fürdés után felöltözöm. Egy sima melegítő nadrágot és egy laza felsőt veszek fel, a hajamat pedig egyszerűen átfésülöm és kibontva hagyom.

-Reggelt.-sétálok le a nappaliba ahol a fiúk tévéznek. Egytől-egyik látszik rajtuk a másnaposság. 

-Tudod te mennyi az idő?-fordul felém drága bátyám.

-Igen tudom. Nekem ez még reggel.-jelentem ki. Választ viszont már nem kapok, mivel a srácokat sokkal inkább köti le a tévében leadott sorozat, minthogy velem foglalkozzanak. Magukra is hagyom őket, mivel a gyomrom hangos korgással jelzi, hogy táplálékra van szüksége, amit meg is adok neki egy tál müzli személyében. 

-Katelyn.-Logan hangjára kapom fel a fejem, kérdő pillantásokkal illetem.-Szeretnék elnézést kérni a tegnapi viselkedésem miatt. Szörnyen röstellem, remélem nem haragszol rám.-szavai hallatán óriási megkönnyebbülést érzek.

-Felejtsük el!-mondom, mire egy őszinte mosolyt villant rám, majd helyet foglalva mellettem ő is enni kezd.

-Szeretném ha tudnád, hogy ezentúl is fontos nekem a boldogságod és ha ehhez a boldogsághoz az kell, hogy Harryvel legyél. Akkor legyen!-az ámulattól majd lefordulok a székről. Hogy lehet valakinek ennyire jó szíve? 

-Köszönöm. És Logan hidd el meg fogod találni azt a lányt aki majd boldoggá tesz téged, mivel nálad kedvesebb fiút keresve sem talál az ember.-nézek rá valódi köszönettel. 

***

-Húgi téged keresnek!-kiált fel Kendall. Utoljára végig pillantok a tükörképemen. Örömmel nyugtázom, hogy egész normálisan festek a szaggatott farmeremben és a rózsaszín felsőmben. Hajamat kezemmel még gyorsan eligazgatom, aztán a fejembe húzom a rózsaszín-fekete fullcapem, majd lesietek a lépcsőn. Az ajtóban még gyorsan belelépek a pólómhoz színben egyező vans cipőmbe, ezt követően hamar elköszönök a fiúktól és már be is szállok Harry autójába.

-Csini vagy.-jegyzi meg miközben beindítja az autót.

-Köszi.-motyogom és a hajamat kezdem el piszkálni zavaromban, és csak remélni merem, hogy nem tűnik fel neki.

-A fiúk már nagyon várnak. Rettentően hiányoztál nekik.-állítja, ami elképesztően jól esik, és őszintén szólva nekem is borzasztóan hiányoztak az elmúlt időben. Alig várom, hogy odaérjünk hozzájuk.

Hát ez lenne az új rész. Remélem nem okoztam vele csalódást, ha már ennyit kellett rá várnotok.:| Az új rész 10 komment után, valószínűleg szombaton kerül majd fel. Sok puszi: Jenny.♥
Ui: A napokban a másik blogomra is fel kerül az új rész!:)