23.Fejezet

Sziasztok! Első sorban szeretnék bocsánatot kérni amiért ilyen rég hoztam már friss részt. Ennek több oka is van az első, hogy nem igazán volt időm írni, ha meg volt is akkor vagy erőm, vagy ihletem nem volt.. Ráadul lelkileg sem voltam épp a toppon.. De már valamivel jobban vagyok. Tudom ez mind csak kifogás, de azt tudnotok kell, hogy én tényleg sajnálom. Ezentúl igyekezni fogok, hogy tényleg időben tudjam hozni az új részeket mindkét blogomra!
Azt viszont most is szeretném megköszönni, hogy ennyien írtok kommentet és ennyien látogatják az oldalt. El sem hiszitek milyen jól esik, hogy így szeretitek a történetem. Mindenért nagyon hálás vagyok, imádlak titeket!<33 Egyébként a blog tegnap volt 9 hónapos!^.^ Végezetül a részhez jó olvasást kívánok! Sok puszi: Jenny.<3
Ui: Mostanában sajnos kommentelni sem igen volt időm, ám ez nem azt jelenti, hogy nem olvastam blogokat. A komenteket majd igyekszem bepótolni!
Ui2: 8 komi után jön a friss rész!

-Holnap délután Kendallék haza jönnek és lesz egy meglepetésük is.-meséli boldogan. Én viszont annyira nem örülök ennek, mivel ez csak egyet jelenthet. Ismét találkoznom kell Logannel egy hónap után. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem félek a viszont látástól. Nagyon félek, hogy hogyan fog majd viselkedni velem és ami még fontosabb félek az érzéseimtől, hogy milyen lesz őt ismét látni.

***

Történt valaha már veled az, hogy az események olyan fordulatot vettek, amitől féltél és előtte nem is remélted, hogy ilyen valaha lesz veled? Én most pontosan ebbe a szituációba kerültem. Ha az életem eddig nem lett volna kész katasztrófa, akkor most határozottan kijelenthetem, hogy már az! Hogy mért? Kezdjük szépen az elején. Minden azzal kezdődött, hogy anya bejelentette, hogy Kendallék hazajönnek és van egy meglepetésük is. Nos hát akkor ezen nem is gondolkodtam, hogy vajon mi is lehet az. Egészen az érkezésükig azon agyaltam, hogy milyen lesz Logannel újra találkozni, hogyan fog majd viszonyulni hozzám. Egyszerűen levegőnek néz majd, vagy szimplán bunkó lesz velem. Amihez persze minden joga meg is lenne!
Szóval a délutánom nagy része ezzel megy el, hogy gondolkodom és szinte alig mozdulok ki a szobámból. Anya persze teljesen lázban van és le sem áll a süti készítéssel, meg csinálja a fiúk összes kedvencét, ami nem kevés mennyiség. Ebből is látszik, hogy már nagyon rég nem látta Kendallt, és a fiúkat sem. Ők is nagyon hiányoztak már anyunak, hiszen ő végig úgy tekintett a három srácra mintha ők is a családunk tagjai lennének. Visszatérve az eredeti témához, épp ez az ami eltereli a gondolataimat, hogy a meglepetésre nem is gondolok egy percet sem. Talán ezért is ér olyan váratlanul, amit anyuék a meglepetés alatt értetnek..

Ahogy lenni szokott a nappaliban ülök és épp a tévében lévő tömértek szappanoperák egyikével próbálom lekötni a kusza gondolataimat, persze nem járok túl sok sikerrel mint ahogy máskor sem. Anya közben vidámságtól majd kicsattanva sürög-forog a konyhában. Ez így megy egészen addig míg három óra körül egy fekete limuzin le nem fékez a ház előtt. Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem örülök meg az érkezésüknek hiszen már nekem is rettentően hiányoztak. De közben bennem van a félelem is. Remegő kezekkel nyúlok a távirányitó után és kapcsolom le a tévét, majd egy pillanatig lehunyom a szemem és veszek egy mély lélegzetet, hogy kellő erőt és bátorságot merítsek. Mind hiába semmi sem mulasztotja el a szorító érzést a gyomromban. Esetlenül állok fel és indulok meg én is a bejárati ajtó felé, ahonnan már hallatszik anya boldogsággal teli hangja.

-Katelyn hol van?-hallom meg a nevem rég nem látott bátyám szájából.

-Itt vagyok.-lépek ki a fal takarásából kissé félénken, így már teljes rálátásom nyílik az imént érkező társaságra.-Sziasztok!-mosolyodom el halványan, Kendall szinte futva jön oda hozzám és zár a karjai közé. Szinte azonnal viszonzom az ölelését és úgy bújok hozzá szeretett bátyókámhoz, mintha ezer éve nem is láttam volna.

-Ha még egyszer így eljössz, komolyan nem tudom hogy mit csinálok veled!-motyogja a fülembe. Mondatán kissé felkuncogok, de közben nagyon jól tudom, hogy igazat beszél és hogy ezt mind azért mondja, mert aggódott miattam.

-Ígérem, hogy többet nem csinálok ilyen baromságot!-ígérem neki válaszul. Kicsit felhorkan válaszom hallatán. Hát igen ezt még én sem hiszem el!

-Minket már meg sem ölelsz?-játszja sértődöttet James, de arcán most is ott van a szokásos féloldalas mosolya. Nem válaszolok neki semmit csak elmosolyodom. James ekkor kitárja a karjait én pedig a nyakába ugrok. Röhögve pörget meg a levegőben. A kedvem hála neki már nem a béka feneke alatt van. Amint elenged még a vigyorgó Carlost is megölelgetem. Ám mikor őt elenegedem Logannel találom magam szembe. A többiek pedig már sehol sincsenek. Gondolom anya már becsalta őket a konyhába, hogy felhízlalja őket a tömérdek süteménnyel amit készített.

-Szia!-köszönök neki bátortalanul. Nem tudom, hogy egyáltalán, hogy is kellene ezután vele viselkednem, vagy mit is kellene mondanom neki. Csak remélni merem, hogy majd ő megkönnyíti nekem.

-Szia-köszön vissza, majd még egy halvány mosolyt is megereszt felém, amit nem tudok hová tenni. A legutóbbi találkozásunkkor szerintem még a pokolba kívánt, most meg rám mosolyog? Csak én nem értem a helyzetet?-Hiányoztál.-mondja. Hogy mi? Kikerekedett szemekkel bámulok rá. Rosszul hallok, vagy tényleg azt mondta, hogy hiányoztam neki? Abból, hogy közelebb lép hozzám és megölel az utóbbira tippelek. Esetlenül és teljesen tanácstalanul viszonzom az ölelését.

-Logan Katelyn hol vagytok?-kiabál ki anya a konyhából. Hangja hallatára azonnal elengedjük egymást.

-Menjünk.-motyogom zavartan. Logan csak bólint aztán már el is indul a konyha irányába, még most is kiválóan ismeri a járást a házunkban - álapítom meg. Nem hiába a fiúk általában a legtöbb időt nálunk töltik van saját szobájuk is, amit szinte mindig ki is használnak. Hiszen imádnak együtt lenni és így itt nálunk mind elférünk. Anya pedig csak örül, hogy ennyien körül vesszük.

-Na ízlenek?-kérdezi anya miközben csillogó szemekkel nézi Carlost, aki sorban tömi magába a különféle finomságokat, amin akaratlanul is elmosolyodok. Jó látni, hogy nem változtak meg ezalatt az idő alatt, amíg külön voltunk.

-Na..on..-motyogja teli szájjal.

-Nagyon hiányoztatok ám már gyerekek, olyan üres volt nélkületek a ház.-mondja anya szomorúan, majd magához öleli a mellette álló Jamest és Kendallt.

-Te is nekünk.-vágják rá mind a négyen egyszerre.

-És a főztöd is!-teszi még hozzá Carlos bájosan mosolyogva, amin anya csak felnevet. Hát van ami nem változik.!

Amíg a fiúk esznek addig anya rendesen kifaggatja őket. Minden apró részletre kíváncsi a turnéval kapcsolatban. A fiúk pedig készségesen mesélnek el neki mindent. Anya szinte áhitattal hallgatja a beszámolójukat. Én pedig csendben ülve figyelem őket, viszont mikor már vagy két óra múlva sem fogy ki anya a kérdésekből akkor közbe szólok.

-Anyu szerintem most hagyni kéne a fiúkat egy kicsit, hogy kipihenjék magukat aztán majd később még mesélnek.-mondom, mire a srácoktól egy hálás pillantást kapok válaszul. Láttam már rajtuk, hogy nagyon fáradtak, csak nem akarták anyut megbántani ezért szóltam inkább én helyettük.

-Igazad van. Menjetek és pihenjétek ki magatokat.!-mosolyog rájuk.-Nekem úgyis még el kell intéznem néhány papírt.-jut eszébe aztán már el is tűnik a folyosó végén található dolgozó szobájában.

-Segítsek elpakolni?-kérdezi meg Logan, amikor elkezdek elpakolni az asztalról.

-Nem kell köszi.-utasítom el egy halvány mosollyal díjazva figyelmességét.-Menjetek feküdjetek le biztos lefárasztott a repülés.-mondom. A fiúk megfogadják tanácsomat és el is indulnak az emeletre hogy ismét uralmuk alá vegyék a szobájukat.
Gyorsan el pakolom a süteményeket aztán a nappaliba megyek, hogy leüljek a tévé elé, ahogy azt délelőtt is tettem. Ám amint a fenekem érinti a kanapét, a csengő idegesítő hangja tölti be a ház csendjét. Morogva kelek fel és sétálok el az ajtóig, mivel van egy olyan sejtésem, hogy más úgy sem tenné ezt meg helyettem.

-Szia!-köszön vidáman George majd engem kikerülve besétál a házba.

-Minek csengettél?-kérdezem felvont szemöldökkel. Tudniillik mióta jóban vagyunk, és mindennap találkozunk azóta úgy jár át hozzánk mintha otthon lenne.

-Mert láttam hogy pár órája egy limo hajtott el tőletek. Azt hittem, hogy vendégeitek vannak és nem akartam rossz benyomást kelteni.-ránt vállat, majd körbe néz a folyóson más emberek után kutatva.

-Csak a bátyámék jöttek meg.-világosítom fel, majd a nappaliba megek ahová ő követ.

-Tényleg és milyen volt?-kérdezi Loganre célozva.

-Normális volt. George én ezt nem értem. Azt sem tudom, hogy mit kéne vele csinálnom. Legutóbb mikor eljöttem még utált most meg tök normális mintha semmi sem történt volna.-fakadok ki neki.-Szerinted mit csináljak?

-Nem tudom.-húzza el a száját.-Csak annyit tudok mondani, hogy ezt mindenképpen beszéld meg vele!-tanácsolja, amire csak bólintok.

-És mit nézel?-bök a fejével a tévé felé, amiben valami film megy éppen.

-Fogalmam sincs épp csak bekapcsoltam mikor jöttél.-válaszolom, majd tovább léptetve a csatornákon keresgélni kezdek valami nézhető után. Valahogy nem lep meg, hogy semmi jót nem találok.

-Nem hiszem el itt van kétszáz csatorna és egyiken sem megy semmi!-méltatlankodom.

-Van egy új film a címe a Boszorkányvadászok nézzük meg azt!-adja az ötletet a mellettem ülő fiú.

-Oké, csak lehozom a laptopom.-egyezek bele jobb ötlet hiján, aztán már a szobámba is megyek. Felkapom a gépem majd visszamegyek Georgehoz a nappaliba. A laptopot George kezébe nyomom, én pedig addig míg ő megkeresi a filmet készítek patogatott kukoricát. Amint elkészülök leülök mellé a kanapéra. A laptopot elénk rakja a dohányzó asztalra én meg a kezébe nyomom az egyik tál kukoricát.

-Köszi.-mosolyog rám hálásan, majd elindítja a filmet. Nem néztük őt perce se mikor valaki léptei ütik meg a fülemet.

-Hali.-köszön James miközben furcsán méregeti a melletem ülő fiút.

-Heló-köszön vissza George barátságosan.

-James George, George James.-rendezem le ennyivel a bemutatást. Egy-egy biccentéssel ők is elintézik a köszönést.

-Mit néztek?-kérdezi meg James.

-Boszorkányvadászok.-válaszolunk egyszerre.

-Nem nézed te is velünk?-kérdezi meg George, mire James leveti magát a másik oldalamra.

-De!-vágja rá.

-Akkor már menj és kérdezd meg a többieket is hátha nekik is van kedvük!-utasítom Jamest.

-Mért én? Mért nem mész te?-értetlenkedik.

-Mert nincs kedvem, na gyerünk!-nézek rá, mire megforgatja a szemét, de teljesíti kérésem és szól a többieknek akik szívesen csatlakoznak hozzánk. A bemutatások után már nézzük is a filmet tovább. Nem tudom meddig nézhettük, csak arra ébredek, hogy valaki kopog az ajtón. Fáradtan nyitom ki a szemem és pillantok körbe a nappaliban. A srácok egytől egyig alszanak. Miközben feltápázkodom áldom az illetőt, amiért most nem csengetett. Így legalább kialusszák magukat a fiúk. Sietős léptekkel közelítek a bejárat felé, hogy minél előbb ajtót nyissak a sűrün kopogó illetőnek.

-Jövök már!-motyogom bár teljesen fölöslegesen hiszen ezt kint ugysem lehet hallani. Nagy hévvel nyitotom ki az ajtót, ám a látvány ami fogad ledöbbent.

-Meglepetés!-mosolyog rám óriási vigyorral a látógató.

-Te meg mit..csinálsz itt?-kérdezem. Teljesen ledöbbent a látványa.

-A srácokkal a városban szállunk meg egy kis ideig, mivel mindenképpen látni szerettünk volna.-mondja.

-Akkor ez volt a meglepetés amiről anya beszélt..-motyogom inkább csak magamnak, de persze ő is meghallotta.

-Igen.-mosolyodik el.-Remélem nem csalódtál.

-Egyáltalán nem.-válaszolom még mindig ledöbbenten. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy itt van. Igaz az utóbbi időben nap mint nap beszéltünk egymással de az még sem ugyan az, mint szemtől szemben találkozni vele.-És a többiek?-kérdezek rá a többiek hollétére.

-A szállodába mentek kicsomagolni, majd később beugranak.

-És te hogy hogy nem velük mentél?-kérdezem zavartan.

-Én nem bírtam tovább várni. Minél előbb látni akartalak!-mondja mire felkapom a fejem és a szemébe nézek.-Nagyon hiányoztál!-mondja és egy lépéssel közelebb jön.

-Harry..-nyöszörgök, még most is lebénít a közelsége ahogy azelőtt is. Megbabonázva bámulok a csodásan ragyogó zöld szemeibe, ám nem bírok ennél többet mondani. Harry ajkait a homlokomra nyomja majd egy hosszú puszit nyom rá, minek hatására automatikusan hunyom le a szemeimet. Amint ajkai eltávolodnak a homlokomról azonnal magához ölel. Rettentő jól esik az ölelése, hiszen már rég nem volt rá alkalmam hogy a karjaiba zárjon.-Jó hogy itt vagy.-suttogom kezeimmel pedig a nyakát ölelem át.

-Jó itt lenni.-suttogja vissza.

Na milyen lett? :)) Engesztelésképpen a késésem miatt próbáltam hosszabbra írni. Remélem elnyerte a tetszéseteket!:) Írjatok komit, 8 után jön a folytatás! :) Sok puszi: Jenny.<3